legélhetőbb város Sydney Auckland megélhetés jólét Ausztrália Új-Zéland

Az Economist nyáron már megállapította saját szempontjai szerint melyik a Föld legélhetőbb városa, és most itt a Mercer felmérése, ami - látva a toplistát - kicsit más szemüvegen keresztül vizsgálta a városokat. Európa fölénye meggyőző, csak Auckland és Vancouver tudta beverekedni magát az első tízbe, és szomorúan konstatálhatjuk, Budapest nincs az első ötvenben.

A kutatók szerint az európai városok azért szerepelnek nagy számban a lista elején, mert a városok infrastruktúrája fejlett, magas színvonalú az orvosi ellátás, és a szabadidős lehetőségek is sokfélék. Budapest 74. helyével Prága mögött a második legélhetőbb kelet-európai város.

A nagyvárosok infrastruktúráját vizsgáló értékelésben Bécs a 16. helyre került. Budapest 67. helyével infrastrukturális szempontból a legfejlettebb kelet-európai város. A kategória értékelésénél az áram- és vízellátást, a telefon- és postaszolgálatot, a tömegközlekedést, illetve a nemzetközi légiközlekedés minőségét vették figyelembe.

Megnyugtató, hogy Sydney benne van a legjobb tízben, mert tömegközlekedni fogok ott is. Bár, emlékeim szerint, amikor lekéstem a reggeli csúcsban félóránként járó metrót, ódákat zengtem, a BKV-ról, bezzeg a hetes busz itt lenne 5-10 percen belül  :)

Legélhetőbb város (Mercer): Legélhetőbb város (Economist): A legjobb városi infrastuktúra:
  1. Bécs
  2. Zürich
  3. Auckland
  4. München
  5. Vancouver
  6. Düsseldorf
  7. Frankfurt
  8. Genf
  9. Koppenhága
  10. Bern

..

11. Sydney

13. Wellington

17. Melbourne

21. Perth

26. Canberra

29. Adelaide

37. Brisbane
  1. Melbourne
  2. Bécs
  3. Vancouver
  4. Toronto
  5. Calgary
  6. Adelaide
  7. Sydney
  8. Helsinki
  9. Perth
  10. Auckland
  1. Szingapúr
  2. Frankfurt
  3. München
  4. Koppenhága
  5. Düsseldorf
  6. Hong Kong
  7. London
  8. Sydney
  9. Hamburg
  10. Vancouver

..

25. Perth

34. Melbourne

37. Adelaide

37. Brisbane

43. Auckland

48. Wellington

forrás: mercer, origo