Russell Crowe-nak nem csak Oscar-, Golden Globe és BAFTA-díja van már, hanem támogatásával kedvenc rögbicsapata is feljutott a csúcsra másfél hete.

Október 5-én játszották az NRL (National Rugby League) 2014-es szezonjának döntőjét, melyet két Sydney-székhelyű csapat vívott (Bulldogs és Rabbitohs). Utóbbinak társtulajdonosa Crowe 2006 óta. Egy lelkesítő beszéd után szavazta meg a klub, hogy megvehessék a klub 75%-át, akkor, amikor a csapat évek óta 10. helynél előrébb sosem jutott. 

A 3 millió dollárért vásárolt tulajdonjog szépen fial, jelenleg a klub értékét 20 millió dollárra becsülik. És most már biztos örül annak, hogy csak fontolgatta, eladja részvényeit, végül magánéleti problémáit félretéve visszalépett az eladástól. 

 

Russell Crowe Új-Zélandon született, de gyerekkora óta Rabbitohs-szurkoló, mondhatni, magától értetődött, amikor a színészetből megtollasodott, kedvenc csapatára is költeni kezd. Egy olyan csapatra, melynek inkább múltja volt, mint jelene, hiszen húsz bajnoki győzelmet szedett össze 1908 óta és 1971 óta nem nyertek.   

Az alábbi interjú a döntő után készült, a győzelmi mámorban Russell Crowe is elmerengett, utoljára akkor nyert a csapat, amikor ő még csak 7 éves volt. 

forrás: News.com.au, SMH.com.au, 9NEWS, Rabbitohs.com.au, NewDaily, The Australian, wikipedia