A déli féltekén melegszik az idő, ezért a márciusban eltűnt maláj repülőgép utáni kutatást is folytatják 4 hónap után és minden bizonnyal azok a menekülteket szállító hajók is bátrabban indulnak útra, akiket eddig esetleg a háborgó tenger visszatartott. Épp ezért ismét akcióba lendült a bevándorlási hivatal s kampányolni kezdett a legveszélyeztetettebb országokban (Pakisztán, Nepál, Afganisztán, Szudán, stb). 

A nyilvánosságra hozott adatok alapján, az elmúlt egy évben a kormány majd' 23 millió ausztrál dollárt költött a "No way" kampányra, mely egy megelőző kampány, illegálisan, vízum nélkül ne próbáljanak meg Ausztráliába jutni, mert ezzel veszélyeztetik az életüket, másrészt amúgyis visszafordítják az elkapott hajókat. 

Egyes vélemények szerint ez menő popularizmus, sok hűhó semmiért, mert cseppet sem érkezik annyi menekült illegálisan hajóval (2.5% az összes bevándorlók számát tekintve), mint amekkora apparátust erre fenntartanak, és inkább költhetnék regionális fejlesztésre, ahova például ezen menekülteket is befogadhatnák és segítenék letelepedésüket

De persze az ausztrál állam álláspontját is meg lehet érteni, mégiscsak szíve-joga megválasztani, kiket engedjen be az országba, amit a vízum osztásával szűrnek és ez nincs ingyen. A lényeg, amit az embercsempészeknek fizetnének, azt költsék inkább legálisan vízumra. 

forrás: APH.gov.au, SMH.com.au, Australia.gov.au/novisa, GlennMurray.com.au, TheBigSmoke.com.au, AIM Network