Az ANZAC-napot (ANZAC day) április 25-én tartják a háborúkban elesett ausztrál és új-zélandi katonák emlékére, valamint a hazatérők tiszteletére. Ezen a napon szálltak partra az ANZAC csapatok a Gallipoli félszigeten 1915-ben. A Dardanellák ostroma során 87 ezer török és 44 ezer antant katona vesztette életét. Utóbbiból 8 500 fő ausztrál és 2 721 új-zélandi volt. A megemlékezésekre először 1916-ban került sor.

A ceremónia két részből áll. Először a hazatért veteránok a hajnal beállta előtt, a helyi közösség kíséretében, kivonulnak a helyi háborús emlékműhöz (ez Sydney-ben a Martin Place), ahol rövid istentiszteletet tartanak. Az imák és egyházi énekek (köztük a Recessional vagy a Lest we forget) után Laurence Binyon az elesettek emlékére írt versének (For the Fallen) negyedik verszaka következik. Ezt a kürttel előadott utolsó takarodó követi, majd egy egyperces néma tiszteletadás következik. Ezt egy rövid beszéd megtartása után a Recessional című egyházi ének, egy ima, majd a nemzeti himnusz eléneklése követi. A reggel során pedig a kitüntetéseiket viselő, díszegyenruhába öltözött veteránok katonai parádéja következik. Ezen részt vesznek kadétok, más fegyveres erők, a Nemzetközi Vöröskereszt és a helyi közösség tagjai is. A veteránok és az őket követők kivonulnak a helyi háborús emlékműhöz, ahol egy újabb istentiszteletet tartanak. Ezt koszorúzás és beszéd követi. A második megemlékezés az, amely inkább a közösségnek szól. Ezt követően a veteránok többsége visszavonul a helyi Visszatérő és Szolgálati Egyesület (Returned and Services' Association) klubjába, vagy hotelébe, ahol egy kávé, vagy egy rum kíséretében kipihenik a fáradalmakat. A nap vége a visszavonulási ceremóniával zárul.

Az ANZAC az ausztrál és az új-zélandi hadseregek egységeiből álló katonai erő megjelölésére használt rövidítés. Az "Australian and New Zealand Army Corps" nevet eredetileg az ausztrál-új-zélandi hadtest kapta, amelyet röviddel az első világháború kitörése után hoztak létre és amely Gallipoli-nál partra szállva harcolt a török csapatok ellen.

>>> fotók a facebookon

forrás: wikipedia