Hetek óta csak kapkodom a fejem a teniszhírek hallatán, mert szinte Ausztrália összes városában zajlott valamilyen verseny, sőt, még a szomszédba, Aucklandbe is leszerveztek egyet. Ezek mind felvezető versenyek a legrangosabb tornához, mert hétfőn Melbourne-ben elkezdődnek a küzdelmek a 101. ausztrál nyílt teniszbajnokságon, az idei első Grand Slam-tornán.

Magyar érdekeltség

A világranglistán 72. Babos a francia Kristina Mladenovic, míg a WTA-rangsorban 95. Czink a 13. helyen kiemelt szerb Ana Ivanovic ellen kezdi meg szereplését. A 113. Arn Gréta  a selejtezőből jutott a főtáblára.

Párosban a héten Sydney-ben elődöntős Marosi Katalin lesz érdekelt, a 33 esztendős magyar játékos ezúttal is a horvát Darija Jurak oldalán lép pályára.

Serena Williams és a többiek

Ami a női elitmezőnyt illeti, komoly meglepetésnek számítana, ha Serena Williams nem gyűjtené be sorozatban harmadik, összességében pedig 16. Grand Slam-serlegét. A tavaly Wimbledonban és a US Openen – továbbá a londoni olimpián és az isztambuli világbajnokságon is – diadalmaskodott, 31 éves sztár múlt héten Brisbane-ben sem talált legyőzőre, és ha hatodszor is megkoronázzák Melbourne-ben, akkor ő lehet a tenisztörténelem legidősebb női világelsője.

Ehhez természetesen a címvédő és a WTA-rangsorban jelenleg éllovas fehérorosz Viktorija Azarenkának is lesz néhány szava, aki a brisbane-i elődöntőben lábujjsérülés miatt nem vághatott vissza Williamsnek a US Open-fináléban elszenvedett vereségért. A világranglistán második orosz Marija Sarapovának is akad elszámolnivalója amerikai ellenlábasával, elvégre 6:0, 6:1-re kikapott tőle az olimpiai döntőben.

Kiemeltek, sorrendben: Victorija Azarenka, Marija Sarapova, Serena Williams és Agniaszka Radwanska

Sérülés miatt kihagyja a tornát: Andrea Petkovic

Elkészült az idei ausztrál nemzetközi teniszbajnokság női főtáblájának sorsolása. A legfontosabb kérdés az volt, hogy elkerüli-e egymást a két nagy esélyes, a tavalyi döntős orosz Marija Sarapova és a legutóbbi két Grand Slam-tornát, valamint a londoni olimpiát egyaránt megnyerő amerikai Serena Williams. Végül nem került a sorsolás azonos felébe a két klasszis, így legkorábban csak a fináléban csaphatnak össze egymással.

Djokovic, Murray, Federer

A férfiaknál – ahol ezúttal sincs magyar résztvevő – sorozatban harmadik diadalára készül a címvédő Novak Djokovic. Elképesztő 2011-es idénye után, amikor három Grand Slam-tornát nyert, a világranglista élére került, hetven meccsen diadalmaskodott és mindössze hatszor kapott ki, tavaly „csak” hat tornát nyert meg, köztük az évzáró ATP-világbajnokságot is. Egy évvel ezelőtt a szerb „vasember” minden idők leghosszabb, 5 óra 53 perces GS-döntőjében gyűrte le Rafael Nadalt, ezúttal viszont nem kell számolnia a fél éve kényszerszabadságon lévő spanyol csillaggal, akit előbb térdsérülése, majd vírusfertőzése akadályozott a felkészülésben, és nemrég visszalépett a melbourne-i erőpróbától.

Ott lesz viszont a brit Andy Murray, akinek 2012-ben sikerült az áttörés, és immár olimpiai, illetve US Open-bajnoknak mondhatja magát, továbbá a 31 éves Roger Federer is, aki tavaly wimbledoni sikerével néhány hónapra visszaszerezte a világelsőséget is. A november óta pihenő svájci zseni Ausztráliában 18-ra javíthatja GS-trófearekordját, és Andre Agassi 1995-ös diadalmenete óta az első férfi játékos lehet, aki felkészülési torna nélkül nyer döntőt a Rod Laver Arenában.

Kiemeltek, sorrendben: Novak Djokovics, Roger Federer, Andy Murray harmadik és David Ferrer

Sérülés miatt kihagyja a tornát: Rafael Nadal, John Isner

Megtartották a férfi főtábla hivatalos sorsolását az idei év első Grand Slam tornájának, ausztrál nyílt teniszbajnokságnak szervezői. Idén is újítottak az ausztrálok, akik ezúttal nyilvánossá tették a sorsolási ceremóniát, amelyet így a lelkes tenisz rajongók is személyesen élhettek át a napsütötte Melbourne-ben.  Az eseményre stílusosan egy hajóval szállították oda a két címvédőt, a fehérorosz Viktorija Azarenkát és a szerb Novak Djokovicsot.

A legfontosabb kérdések egyik ez volt, hogy a férfi tornán melyik ágra kerül a legutóbbi két tornát egyaránt megnyerő Novak Djokovics. A szerb klasszis ezúttal elkerülte a skót Andy Murrayt, akivel tavaly Melbourne-ben egy öt szettes, ötórás elődöntőbe bonyolódott bele, igaz az elődöntőben így sem vár rá könnyű feladat Murrayre, hiszen ha mindketten eljutnak odáig, akkor Roger Federer lehet az ellenfele a fináléba kerülésért. Djokovics számára nem alakult igazán rosszul a sorsolás, hiszen bár a negyeddöntőben összekerülhet a cseh Tomas Berdych-hel, Rafael Nadal távollétében az elődöntőben egy másik spanyol sztár, David Ferrer (ha ő korán búcsúzik, akkor talán Janko Tipszarevics) ellen vélhetően könnyebb dolga lesz.

25 másodperces limit

Az esztendő első komoly reakciókat kiváltó témája az időkorlát szigorítás lehet a teniszezőknél. Ugyan már évek óta érvényben van a férfi teniszezők szervezete (ATP) által megszabott 25 másodperces limit, amelyet azonban eddig nem vettek igazán komolyan. Az ATP ugyanakkor külön e-mailes üzenetben hívta fel a játékosok figyelmét arra, hogy a 2013-as évben már sokkal szigorúbban bírálják majd el ezt a szabályt, amely a labdamenetek között eltelt idő rögzítésére és a folyamatosabb, kiszámíthatóbb játék elősegítésére jött létre annak idején.

Az idei esztendő első tornáin Chennai-ban, Dohában (itt öt nap alatt 36 figyelmeztetést osztottak ki), Aucklandben és Brisbane-ben is kaptak már figyelmeztetést és büntetést a játékosok az időlimit túllépése miatt. A teniszezők ezek után most azért is aggódhatnak, mert a Grand Slam-tornákon ez a szabályozás ráadásul még szigorúbb, ott ugyanis csak 20 másodperc áll rendelkezésre az éppen adogató játékosnak a következő labdamenet elkezdésére. A torna igazgatója, Wayne McEwen ugyanakkor kijelentette, nem céljuk a játék rombolása és az esetek elbíráslásakor a józan ész vezeti majd a mérkőzések bíráit.

A hírek szerint az Australian Open hétfői kezdése előtt a főbíróknak külön eligazítást is tartanak majd ebben a kérdésben, annak érdekében, hogy a téma kezelése kellően hangsúlyos, de egyben egységes legyen. A mérkőzésvezetők jelenleg első menetben figyelmeztetni kötelesek a lassan készülődőket, majd adott esetben - ha az általuk időhúzásnak vélt tendencia folytatódik - akár büntetőponttal is sújthatják a vétkeseket. Az időkorlát kérdése azért is lesz érdekes, mert az ausztrál nyílt teniszbajnokság tavalyi döntőjében lejátszott - örökké emlékezetes - 5 óra 53 percig tartó Nadal-Djokovics fináléban nem volt ritka, hogy a fárasztó labdamenetek után több mint harminc másodpercet is pihentek a játékosok.

AUS OPEN Történelem

A férfiaknál több mint száz esztendeje, 1905-ben rendezték meg az első teniszviadalt az ötödik kontinensen - igaz, akkor még Australasian Championshipsnek hívták -, míg a nők 1922 óta vesznek részt az Australian Openen. A férfiaknál Rodney Heath, míg a hölgyeknél az ugyancsak hazai közönség előtt szerepelt Margaret Molesworth vitte el a pálmát az első tornán.

Melbourne 56, Sydney 17, Adelaide 14, Brisbane nyolc, Perth három alkalommal volt házigazda, míg 1906-ban és 1912-ben Új-Zélandon rendezték meg a tornát. A szervezők 1972-ben határoztak úgy, hogy a legnagyobb teniszstadiont biztosító városban, Melbourne-ben lesz végleges otthona az ausztrál nemzetközi bajnokságnak. A Kooyong Tennis Club füves pályáin 1987-ig versengtek a legjobbak, azóta a nagy érdeklődésre való tekintettel a Flinders Parkban (1996-tól Melbourne Park) bonyolítják le a mérkőzéseket.

A Grand Slam-viadal történetének legfiatalabb férfi egyéni bajnoka az ausztrál Ken Rosewall, aki 1953-ban 18 évesen és 2 hónaposan diadalmaskodott. Legidősebb győztesként is őt jegyzik: 1972-ben 37 évesen és 2 hónaposan vitte el a trófeát. A nőknél a svájci Martina Hingis számít a legifjabb bajnoknak, mivel 1997-ben 16 évesen és 3 hónaposan Melbourne-ben érte el élete első egyéni Grand Slam-sikerét. A legidősebb bajnok az ausztrál Thelma Long: 1954-ben 35 évesen és 8 hónaposan diadalmaskodott.

Az egyéni versenyekben eddig az ausztrálok voltak a legsikeresebbek, ugyanis a férfiaknál 50, míg a nőknél 43 alkalommal avattak hazai bajnokot. Az Egyesült Államok játékosai 40 (17 férfi, 23 női), a svéd teniszezők 6 (valamennyi férfi) elsőséggel következnek a sorban. Az év első GS-tornájának összdíjazása a tavalyihoz képest 15 százalékkal nőtt rekordot jelentő 30 millió ausztrál dollárra (kb. 685 millió forint). A nők és a férfiak azonos pénzdíjért játszanak. A győztesek 2 millió 430 ezer ausztrál dollárt vihetnek haza, de az első forduló vesztesei is 27 600-zal vigasztalódhatnak.

Roger Federer csak a labdaszedők közé fért be Ausztráliában!

A tenisz sztárjai a gyerekekkel teli Rod Laver Arénában tartottak egy kis bemutatót, melyen szerepet kapott Roger Federer is. A svájci világklasszis mellett Serena Williams, Ana Ivanovics, Viktorija Azarenka, Novak Djokovics és Jo-Wilfired Tsonga is "fellépett", a legnagyobb tetszést azonban egyértelműen az aratta, amikor Federer befutott az arénába, és - a pályán helye nem lévén - beállt labdaszedőnek!

* * *


Hopman-kupa, Perth

Spanyolország nyerte a teniszezők nem hivatalos vegyescsapat-világbajnokságaként számon tartott Hopman-kupát az ausztráliai Perthben. Az első meccset még behúzták a szerbek Novak Djokovics révén, Anabel Medina Garrigues azonban harmadik játszmában - szintén egyesben - egyenlített, majd a mindent eldöntő páros meccsen két szettben diadalmaskodott a spanyol csapat. Az ibériaiak negyedszer hódították el a serleget, korábban 1990-ben, 2002-ben és 2010-ben ünnepelhettek.

Sydney

A hazai pályán teniszező Bernard Tomic nyerte a döntőt a dél-afrikai Kevin Anderson ellen a Sydneyben zajló, kemény pályás tenisztornán.

A nyitókörben búcsúzó Czink Melinda után Arn Gréta is kiesett.

Marosi Katalin – oldalán a horvát Darija Jurakkal – nagy csatában kiharcolt győzelemmel kezdett a 681 ezer dollár összdíjazású, kemény pályás sydneyi torna (Apia International Sydney) női párosküzdelmeinek főtábláján, viszont szoros meccsen alulmaradtak az elődöntőben.

A magyar játékosok formáját tekintve talán Marosi Kati az, akiért a legtovább izgulhatunk majd az idei Ausztrál Openen. A már kizárólag páros versenyszámban induló és úgy tűnik, hogy a horvát Darija Jurak oldalán végleges partnerre találó 201-es magyar bajnok már tavaly is kiváló teljesítményt nyújtott, idén pedig úgy tűnik, folytatni tudják az eredményes szereplést.

Brisbane

Az első helyen kiemelt Andy Murray sikerével zárult az ausztráliai Brisbane-ben rendezett kemény pályás férfi teniszviadal. A világranglista harmadik helyén álló brit a fináléban a pályafutása első ATP-torna-döntőjét játszó bolgár Grigor Dimitrovot múlta felül két játszmában. Ezzel Murray megvédte a címét, hiszen 2012-ben is az ő győzelmét hozta a brisbane-i verseny.  

Rákot diagnosztizáltak Ross Hutchinsnál, a britek Davis-kupa-specialista teniszezőjénél. A 27 éves játékos – aki Andy Murray egyik legjobb barátja – Hodgkin-limfómával bajlódik. Andy Murray Hutchinsnak ajánlotta a brisbane-i tornagyőzelmét.

Hobart

Garbine Muguruza és Maria-Tereza Torro-Flor nyerte a párosversenyt a 235 000 dollár összdíjazású Moorilla Hobart International elnevezésű tornán, miután a szombati döntőben két szettben legyőzte Babos Tímeát és Mandy Minellát.

Auckland

Az első helyen kiemelt, címvédő David Ferrer nyerte a döntőt, így negyedszer végzett az élen a 436 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás férfi tenisztornán.

Arn Gréta főtáblás meccsen két sima játszmában kikapott az első helyen kiemelt lengyel Agnieszka Radwanskától a 235 ezer dollár összdíjazású aucklandi női tenisztorna első fordulójában (6:2, 6:2), így kieséssel kezdte az új esztendőt.

forrás: mno, hatharom, sporthirado, nemzetisport, samsungsport, origo, mult-kor, nepszava, sport365.hu