Az ausztrál sajtóban csak szórványos, egymondatos említést kapott, hogy az ország felszámolja budapesti nagykövetségét. Úgy fest, sem politikailag, sem gazdasági szempontból nem vagyunk Ausztráliának fontosak, és nem is lát bennünk olyan perspektívát, amelyet beilleszthetne távlatos céljai közé. Miért éppen Budapesten kezdték a spórolást? Mi végre a diplomáciai háló szűkítése, amikor a kormány korábban azt ígérte, hogy épp ellenkezőleg, bővíteni kívánja jelenlétét a világban.

A válasz, amelyet a jelenlevők kaptak, érdekes és bizonyos fokig újszerű módon világította meg e hatalmas és gazdag ország külpolitikai-diplomáciai tájékozódásának irányát. Carr tagadta, hogy a budapesti ausztrál nagykövetségen kívül más képviseletek bezárását is terveznék, miképp azt is, hogy lemondtak a bővítésről. Sőt. Azt mondta – számunkra nem épp hízelgő módon –, hogy amit a budapesti működés beszüntetésével megtakarítanak, az a pénz éppen a meglévő képviseletek felújítására, megerősítésére, továbbá újabbak létesítésére fordítódik majd, azaz nem a központi költségvetés kiadásait apasztja, hanem a Külügyminisztériumnál marad, és elkölthető.

De hol? Íme, Carr listája: a kelet-afrikai Kenya fővárosában, Nairobiban vadonatúj követséget építenek. Kettő: nagykövetséget nyitnak a nyugat-afrikai Szenegálban. Három: számolva azokkal az „eseményekkel”, amelyek 2014-ben, az amerikai és a velük szövetséges erők kivonása után Afganisztánban várhatók, „erődítménnyé” alakítják át kabuli nagykövetségüket. Négy: további posztok nyitását tervezik Ázsiában.

Térségünkben az ausztrál diplomáciai jelenlét mindennek mondható, csak erősnek nem, és az ausztrál külpolitikában abszolút elsőbbséget élvez az óceániai térség és Ázsia. Az EU-nak a Lajtától nyugatra fekvő országai már régen és alaposan „be vannak járva”, az új tagországok viszont sehogy se tudnak felkerülni Canberra prioritáslistájára. Ehelyett az ausztrál diplomácia – nyilván a gazdasági kapcsolatok, főként a beruházások távlatos és ígéretes céljait szem előtt tartva, továbbá globális befolyását erősítve – tudatos bázisépítésbe fogott a fekete kontinensen. Erről szól Kenya és Szenegál esete. Fekvésére nézve mindkét ország olyan, ahonnan könnyen lehet terjeszkedni a földrész belseje felé. Két „világítótorony”, ahonnan belátható legalább egy tucat, náluknál jóval kevésbé fejlett és civilizáltabb szomszédos ország.

Erre van és lesz is pénz. Ausztrália különben, ellentétben az európai országok zömével, nincsen megszorítási kényszerben. (Már csak ezért sem meggyőző érv, hogy forráshiány miatt kell bezárni a budapesti nagykövetséget.) A költségvetésnek eddig nemhogy hiánya, de többlete volt; a változás a most elfogadott büdzsében is csupán annyi, hogy a szövetségi kormány kicsit „elengedte” a kiadásokat, s az ígért többlet helyett egyszázalékos, GDP-arányos hiányt tervezett be.

Olyannyira nincs tehát megszorítási kényszer, hogy Bob Carr diadalittas bejelentést tehetett: 2013-hoz képest a jövő évi külföldi segélyprogramot majdnem tíz százalékkal, 5,7 milliárd dollárra (egy ausztrál dollár ma kb. annyit ér már, mint egy amerikai) növelik. Ez a pénz azonban döntő többségében nem a nyomorult afrikaiak és ázsiaiak zsebét fogja gyarapítani, hanem a szomszédságét, szóval azokét az országokét, ahol Ausztrália egyedüli nagy-, sőt szuperhatalomként van jelen, sok helyütt még katonailag is. Indonézia, Pápua Új-Guinea, Kelet-Timor, a Salamon-szigetek, Nauru, Fidzsi stb. lesznek a kedvezményezettek.

„Történelmünkben még soha nem költöttünk ennyi pénzt segélyprogramokra. Új helyzet állott elő, amire büszkék lehetünk. Módunk lesz arra, hogy csökkentsük a nők és gyerekek alultápláltságát az ázsiai és a csendes-óceáni térségben. További egymillió embert segítünk élelmiszerhez és jobb táplálkozáshoz; további 1,2 millió gyermeket juttatunk iskolába; további 900 ezer nő számára javítjuk a terhességi és gyermek-egészségügyi ellátást; a Salamon-szigeteken pedig 2015-re az asszonyok 90 százaléka képzett szülésznők segítségével hozhatja világra újszülöttjét” – mondta Carr.

A központi költségvetés nem csökkentette azt az összeget sem, amelyet az Ausztráliában menedéket kereső bevándorlók ellátására fordítanak, holott ez a menekültek nagy számát tekintve óriási teher a kiadási oldalon.

Annak oka, hogy Ausztráliának nem kellett és most sem kell drasztikus leépítésekhez folyamodni – bár a szociális szférában persze történtek „kiigazítások” –, Kínában keresendő. Ez a két ország azért vészelte át gyakorlatilag érintetlenül a 2008-as gazdasági-pénzügyi világválságot, mert a kínaiak hatalmas pénzt, kb. 600 milliárd dollárt injekcióztak be gazdaságuk, iparuk, infrastruktúrájuk fejlesztésébe, s ennek jelentős része Ausztráliába vándorolt. Tudniillik időközben ez az ország lett a világ egyik legjelentősebb szén- és vasérctermelője, s nem volt az a mennyiség, amit a kínaiak át ne vettek volna tőle. Kína lett Ausztrália egyes számú kereskedelmi partnere, bevételeinek fő forrása. Ennek aztán meglett a pénzügyi következménye. Az ausztrál dollár, amely pár éve még ötven százalékkal kevesebbet ért, mint az amerikai, elképesztő mértékben erősödött meg a többi vezető valutához, az euróhoz és a jenhez képest, és majdnem olyan kapós lett, mint a svájci frank. Pláne, hogy az ausztrál kormány az általa kibocsátott kötvényekre nem a Nyugat-Európában szokásos 0,5-1,5 százalékos hozamot ígért, hanem közel háromzázalékosat. Vették is ,mint a cukrot. Ma állítólag vagy tizenöt fejlett tőkés ország tartalékol ausztrál dollárban (is).

Mára azonban ez a sok öröm kis átokká transzformálódott, aminek az oka ugyancsak Kínában keresendő. Tudvalevő, hogy a kínai gazdasági gyarapodás üteme nyolc százalék alá fékeződött, s ezzel párhuzamosan csökkent a gazdaság nyersanyagigénye. A nyersanyagexport adójából az ausztrál kormány már most nem jut annyi bevételhez, mint amennyit tervezett. Az érem másik, ugyancsak sötét oldala: az erős nemzeti valuta folyamatosan drágítja a feldolgozóipari exportot, ami máris gyárbezárásokhoz vezetett. Még a harmadik legnagyobb exportőr iparág, a borászat is szenved. Mindennek orvoslására a jegybank a legortodoxabb eszközhöz folyamodott: csökkentette az irányadó kamatlábat, hogy föllendítse a hitelezést, egyszersmind némileg lefojtsa a nemzeti valuta iránti érdeklődést, s ezáltal lejjebb vigye annak árfolyamát. De a kamatláb még így is 2,75 százalék, messze-messze az euróövezetben egy hete érvényes, 0,5 százalékos szint fölött van.

forrás: 168óra