INXS Michael Hutchence zene

18 évvel ezelőtt, 1997 november 22-én követett el öngyilkosságot Michael Hutchence, konkrétan alkohol, gyógyszerek, kokain befolyása alatt felakasztotta magát szállodai szobájában, Sydneyben. Az INXS frontembereként a 80-as és 90-es évek egyik legnagyobb popikonja volt.

Michael Hutchence halála azóta is foglalkoztatja a közvéleményt, az életéről és a haláláról szóló filmet, mely  édesanyja és testvére által írt könyvet vette alapul, 2014-ben mutatták be.  

Hutchence és az INXS 13 albumából több mint harmincmillió lemezt adtak el. Halála után  továbbra is működött ugyan a zenekar, de kevesebb sikerrel, végül 2012 novemberében bejelentették a feloszlását.

Végső nyughelye a Northern Suburbs Memorial Gardens, szépen gondozott park, melyet a jelek szerint a rajongók is rendszeresen felkeresnek, virágot, rajzokat, kis üzeneteket, színes kavicsokat hagynak emlékül.

INXS Michael Hutchence zene