sport Melbourne olimpia 1956 olimpiaAz 1956. évi nyári olimpiai játékok, hivatalos nevén a XVI. nyári olimpiai játékok egy több sportból álló nemzetközi sportesemény volt, melyet 1956. november 22. és december 8. között rendeztek az ausztráliai Melbourne-ben. Ez volt az első ötkarikás találkozó a déli féltekén. És ez egy olyan olimpia volt, ahonnan nem tért haza minden  magyar, disszidáltak.

Az ausztrálok figyelmes, pártatlan vendéglátók voltak s ha jóindulatuk sokszor nem is pótolhatta a gyakorlatlanságból származó rendezési hibákat, a sportszerű küzdelem jegyében az olimpia a várakozáson felül sikerült.

Kilenc győzelem - rendkívüli körülmények között! A versenyekre készülő csapatot a hazai események (56-os forradalom) teljesen megbénították. A döntő pillanatban sokszor nem is tudtak kellően összpontosítani és ez az egész csapat szereplésére rányomta bélyegét.

Az első győzelemre a 8.napig kellett várni, Urányi János és Fábián László kajakpáros (jobbra) a hosszútávon lapátolta össze a már nagyon hiányzó aranyat. Aztán Papp László következett, aki immár triplázott, 1948 és 1952 után ismét a dobogó tetején állhatott. A magyar tornásznők szintén kitettek magukért: Keleti Ágnes talajon, felemáskorláton és gerendán győzött. A kéziszercsapat látványos szalaggyakorlatát a nézők és a pontozók is kellően értékelték. Kardvívóink hagyományosan szerepeltek, azaz kitűnően. Az egyéni döntőben Kárpáti Rudolf, csapatban Magyarország az első. Az utolsó, 9.bajnokságot a vízilabdacsapat szerezte "véres" körülmények között, az egyik játékos ugyanis megsérült.

sport Melbourne olimpia 1956 olimpia

A Budapestre érkezett magyar olimpiai csapat 124 főből áll. Az alábbi 48 sportoló, illetve vezető nem tért vissza Magyarországra:

Atlétika: Gyarmati Olga, Tábori László, Rozsnyói Sándor, Somogyi János, Varasdi Géza, valamint Iglói Mihály edző.
Birkózás: Galántai Bálint
Evezés: Zimonyi István, valamint Török Zoltán edző
Kajak-kenu: Hernek István, Szigeti Zoltán
Műugrás: Siák József, Gerlach József, valamint Papp Bálint edző
Ökölvívás: Kovács Károly edző
Öttusa: Moldrich Antal
Torna: Keleti Ágnes, Korondi Margit, Kertész Alice, Bodó Andrea, Nagy Márta, Takács Attila
Úszás: Záborszky Sándor, Dobay Gyula, Áts Jenő, Magyar László, Pajor Éva, Gyenge Valéria, Szőke Kató, Székely Ripszima, Ördögh Zsuzsa, valamint Gróf Ödön és Gergely János edzők
Vívás: Dömölky Lídia, Sákovits József, Rerrich Béla, Nagy Ambrus, Hámori Jenő, Magay Dániel, Keresztes Attila, valamint Babrián József vezető és Jekkelfalussy Piller György edző
Vízilabda: Kárpáti György, Zádor Ervin, Jeney László, Martin Miklós, Domján Árpád
Technikai vezető: Nádori László

A nagy vízilabdacsapat egyik tagja, Martin Miklós a Princeton Egyetemen doktorált, disszertációjához Párizsban végzett kutatómunkát. Egyetemi oktató lett előbb Princetonban, majd a dél-karolinai egyetemen. A sporttól sem szakadt teljesen el: Pasadenában a francia mellett vízipólót is tanított. Takács Attila elektronikával kezdett foglalkozni. A vívó Magay Dániel vegyészként végzett a Berkeley Egyetemen.

Nem mindenkinek sikerült jól a külföldi út. Sokan közülük hazatértek Magyarországra, amikor úgy látták, reményeik nem igazolódtak be. Róka Antal gyalogló, Bolvári Antal vízilabdázó is hazatértek. Mások kint maradtak: Galántai Bálint 25 évig kenyeret szállított - természetesen közben amatőrként birkózott is. Magyarországra visszatérni sem feltétlenül jelentett egyet a lehetőségek elvesztésével. Sokan itthon futottak be nagy karriert: Kárpáti Rudolf Magyarországon lett a vívás pápája, Krasznai Sándor pedig gerelytervező mérnökként emelkedett ki.

forrás: origo