Persze nem most, hanem 300 millió évvel ezelőtt. Hatalmas kiterjedésű, egy becsapódó kisbolygó okozta krátert fedeztek fel Ausztrália déli részén, az East Warburton medencében: a becsapódási hely méretét tekintve a harmadik legnagyobb a világon.

Andrew Glikson, az Ausztrál Nemzeti Egyetem vendégprofesszora szerdán elmondta, hogy az aszteorida több mint 300 millió évvel ezelőtt érkezett a Föld térségébe. Átmérője 10-20 kilométer lehetett, óriási méretű ahhoz a meteorhoz képest, amelynek felrobbant részei néhány napja több száz embert megsebesítettek Oroszországban.

Az ősföldrajzi és paleoklimatikai kutató tájékoztatása szerint a kisbolygó ütötte kráter mintegy 200 kilométer átmérőjű, és az évmilliók során rárakodó rétegek 2,5 kilométer mélyre temették a felszín alá. Kollégáival részben a térségben talált kvarckristályok, részben a föld alatti üledékekben észlelt szeizmikus és mágneses torzulások tanulmányozása révén fedezték fel a becsapódási helyszínt, amely a harmadik legkiterjedtebb a világon.

"A mikrostrukturális anomáliák is bizonyítják, hogy a vidék valamikor irdatlanul nagy "földön kívüli" sokkhatásnak volt kitéve" - hangsúlyozta Glikson. Mint kifejtette, a feltehetően 360 millió évvel ezelőtt bekövetkezett ütközés által előidézett környezeti változások nem korlátozódtak a közvetlen térségre, hanem az egész bolygóra kiterjedtek: számos faj kipusztult - például primitív korallok -, és az őskori üvegházhatást kiváltó gázok még több tízezer évig maradtak a légkörben.

A tudós azt sem zárta ki, hogy a kisbolygó kettévált, amikor feltüzesedve keresztülszáguldott a földi atmoszférán. Közlése szerint a medence nyugati részén is tanulmányoznak rétegszerkezeti torzulásokat, és bár egyelőre semmi biztosat nem tudnak, elképzelhető, hogy az aszteroida leszakadt ikerrésze ott csapódott be.

forrás: hvg, fotó: die welt